A vádlottak között van a műgyűjtő és kereskedő Leslie James is, aki 20 évig volt Karlsson barátja és üzlettársa, írja a news.artnet.com. Ő ajánlotta fel Karlsonnak, hogy fektessen be pár ismeretlen műbe és azok restaurálásába, amelyeket később James egy, a privát gyűjteményéről készült könyvhöz használt volna. Karlsson véleménye szerint a kiadványban eredetiként feltüntetett hamis művek is vannak. James azonban tudta, hogy ezek nem eredetiek.

Karlsson elmondása szerint majdnem 800,000 dollárt fizetett 2012-ben az egyik vádlottnak, Jovian “John” Re-nek 21 műalkotásért. Ezekből három állítólag Pollock festménye volt (ezekről ki is derültek, hogy hamisak), egy szobor pedig állítólag Max Ersnt műve volt. Azt mondták Karlsonnak, hogy a Pollock-festmények darabja 15 és 25 millió dollár közötti értéket képvisel, az Ernst-szobor árát pedig 600 és 750 ezer dollár között határozták meg. Karlsson azt állítja, hogy bizonygatták neki a művek eredetiségét, de kevés sikerrel tudta külön-külön elfogadtatni azokat hivatalosan is.

Karlsson azt is állítja, hogy közös vállalkozásba kezdett a Raven Art-tal, amelynek értelmében egymillió dollárt fektetett be egy állítólagos Jackson-képbe, amelynek Lucifer II volt a címe. A megegyezés értelmében nem lehetett a képet 30 millió dollárnál kevesebbért eladni Karlsson írásos beleegyezése nélkül. A kereset szerint Karlsson jogosult volt az eladásból származó első 1 millió dollárra és az ár további 23,5 %-ára. Miután Karlsson megvette a képet, szerinte a Raven Art megszegte a szerződést, ezért a műgyűjtő kártérítést követel.

Ez már nem az első alkalom, hogy Karlsson jogi vitába keveredett hamis Pollock-képek kapcsán. Idén januárban még beperelt több személyt is és kártérítést követelt, mert 30 %-os részesedést kellett volna kapnia két olyan Pollock-kép eladása után, amelyek tűzkárt szenvedtek. Cserébe Karlssonnak ki kellett fizetnie 150,000 dollárt és a restaurálási költségeket. Abban az eljárásban Karlsson azt állította, hogy a képeket sérült állapotukban darabonként 40 millió dollárra becsülték, restaurált állapotukban pedig 150-200 millió dollárt értek volna. A számolás azonban hibádzik, mert 2012-ig 40 millió dollár volt a legtöbb, amit egy (sértetlen) Pollock-képért aukción kifizettek. 2013-ban pedig Pollock Number 19-e volt az aukció sztárja, miután 58,4 millió dollárért kelt el, a minimális becsült eladási árának több mint kétszereséért. Pollock képért ennél többet még nem fizettek aukción.