Az akció főleg a postán vagy futárral kézbesített, kis csomagokra összpontosított. A műveletet a görög vámhatóság és az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF hajtotta végre más tagállamok, Macedónia, Montenegró, Szerbia, Törökország és az Európai Bizottság szakembereinek bevonásával.

A márciusi műveletben összesen 634 rajtaütést szerveztek, a hamis áruk többsége pedig a Távol-Keletről érkezett. A szakemberek lefoglaltak mobiltelefont, napszemüveget, autóalkatrészeket, valamint gyógyszereket is.

“Ezek a hamisítványok veszélyt jelenthetnek az európai fogyasztókra, mert többnyire nem az uniós egészségügyi és fogyasztóvédelmi előírások betartásával készülnek” – áll az Európai Bizottság közleményében.

A brüsszeli testület arra is felhívja a figyelmet, hogy a magánvállalatok együttműködése is kulcsfontosságú a hamisítványok kiszűréséhez; azt ugyanis, hogy egy termék hamis-e, csak az eredeti gyártója, pontosabban az eredeti termék jogtulajdonosa állapíthatja meg. Az ERMIS-akcióban 210 olyan csomagot fogtak el, amelyek esetében az eredeti jogtulajdonos nem működött együtt a hatóságokkal, így a gyanús termékeket nem lehetett hivatalosan hamisnak nyilvánítani.