Jelenleg munkacsoport tagként vesz részt a Testület munkájában. Mikor és hogyan kapcsolódott be ebbe a feladatkörbe?
Munkacsoport tagként 2012-től veszek részt a Gyógyszerhamisítás Elleni Munkacsoport munkájában. 2011-ben már – többek között – a munkacsoport akkori vezetőjével, Székely Krisztinával erőfeszítéseket tettünk a Btk. módosítására, ami 2013-ban hatályosult. Addig is azonban kidolgoztuk a Szabálysértési kormányrendelet, majd a törvény módosítását, amelybe belekerült a gyógyszer-rendészeti szabálysértés tényállása. A 2011-es Magyar Elnökség ideje alatt a Belügyminisztérium és az ORFK szervezésében kétnapos Európai Uniós tagországok, vám, rendőr és gyógyszerhatóságainak a részvételével egy konferenciát szerveztünk, amelyen kiadásra került a Budapest ajánlás. Az új Btk. hatályba lépése óta szakirányítói tevékenységet látok el a Rendőrség által megindított “egészségügyi termék hamisítása”, egyszerűbben gyógyszerhamisítási ügyekben. Elkötelezettségem, illetve érdeklődésem a téma iránt azért ilyen kifejezett, mivel a Szegedi Tudományegyetemen gyógyszerészként végeztem 1992-ben.

Ha meg kellene ítélni, a hamisítás elleni harc állapota/helyzete jobb vagy rosszabb a Testület 2008-as megalakulása óta?
Magyarországon az utóbbi években látható nagymértékű növekedése a hamis gyógyszereknek. Az ez ellen való fellépés csak úgy lehet hatékony, ha az érintett rendészeti szervek, ellenőrző hatóságok, illetve a HENT együttműködése megfelelő.

Külföldön is hasonló tendencia érzékelhető?
Több EU-s gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport tagja vagyok, így van rálátásom arra, hogy nemzetközi és EU-s szinten is egyre nagyobb problémát jelent a hamisítás, ezen belül a gyógyszerhamisítás, mind a kereskedelem, mind pedig a lakosság körében. Kifejezetten jelentős méreteket ölt az ilyen (hamis) termékek interneten keresztüli forgalmazása.

Beszéljünk a jövőről. Milyen további lehetőségeket lát az Országos Rendőr-főkapitányság és a HENT együttműködésében?
A HENT munkája a hamisítás elleni harcban kiemelkedő, egyre szorosabb a kapcsolat és mintegy katalizátor szerepet tölt be a hatóságok között. Fontosnak tartom az együttműködést a Rendőrség és a HENT között, és az együttműködés hatékonyságát nagyon jónak ítélem meg.

Miben inspirálja Önt személy szerint a “HENT Díj”, változott-e valami, nőtt-e az elvárás, esetleg Önmagával szemben, a díj átvétele óta?
Személyesen a HENT-díj engem arra ösztönöz, hogy még többet tegyek a gyógyszerhamisítás ellen, mind a HENT munkacsoportjában, mind pedig a Rendőrségen, mint szakirányítója ezeknek az ügyeknek. Természetesen ezt a Díj nélkül is megtenném, de az, hogy ilyen elismerésben volt részem, még inkább inspirál a munkám során! Főleg azért fontos ez a díj a számomra, mert nem a Rendőrségtől kaptam a Díjat, ahol dolgozom, hanem egy ettől független Testület ítélte ezt meg számomra!

A hamisítás elleni világnap alkalmából rendezett eseményről készült cikk és fotók megnézhetőek itt.