Pompásan tejel az élelmiszer-hamisítás
Egyre veszélyesebb eszközökhöz nyúlnak az elkövetők. - írja az Élelmiszer online.
Egyre veszélyesebb eszközökhöz nyúlnak az elkövetők. - írja az Élelmiszer online.
A jövő intelligens gyáraiban csak legális eszközökkel lehet majd dolgozni, de a mai világ még nem erről szól. Ahhoz, hogy a negyedik ipari forradalom gyökeres fordulatot hozzon, a szoftverhasználatban is radikális szemléletváltásra van szükség. - írja a Gyártástrend Magazin.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy internetes kereskedő ellen indítottak eljárást, aki ékszereket árult, azonban tevékenységét nem jelentette be és adószáma sem volt. Az ügyben a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (NEHITI), illetve a rendőrség is eljárást indított. - áll a NAV közleményében.
A magyar piacon értékesített kézitáskák és bőröndök több mint egynegyede hamisítvány; ezzel hazánk – más közép-kelet-európai országokkal egyetemben – a legfertőzöttebb országok közé tartozik az Európai Uniónak ebben a szektorában. A hamis kézitáskák és bőröndök okozta éves forgalomkiesés az EU-ban 1,6 milliárd euróra becsülhető. A hamisítványok nagyszámú megjelenése évente átlagosan több mint 12 ezer fő elől vesz el munkahelyeket – mutatta ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának friss elemzése.
A hamis és ellenőrizetlen gyógyszereket főleg az interneten terjesztik. Az engedély nélkül tevékenykedő kereskedők azokat a betegeket akarják megrövidíteni, akik olcsó terméket és egyszerű vásárlási lehetőséget keresnek, esetleg szégyellik a betegségüket, és nem akarnak szakorvoshoz fordulni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága ismeretlen eredetű egészségügyi termékeket foglalt le két vállalkozásnál. - áll a NAV közleményében.
Tizenötmillió forint értékű hamis parfümszállítmányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a napokban Vámosszabadinál - tájékoztatta a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szóvivője kedden az MTI-t.
Bár az internet civilizációs mérföldkőnek tekinthető, olyan újfajta veszélyeket is tartogat, melyekkel nem árt tisztában lenni, hiszen a virtuális világ minden előnye mellett egyik fő forrása a hamis termékeknek és a eszköze a szerzői jogok megkerülésének. Nem beszélve a hamis gyógyszerek árusításáról, melyek sok esetben nemhogy az egészség megőrzését, hanem újabb betegségek kialakulását idézik elő.
Több mint 150 darab hamisított márkanevű ruházati cikket találtak egy marosvásárhelyi nagyáruházban a rendőrök. Az ellenőrzést a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekményeket vizsgáló ügyosztálya végezte, a kalózkodás és hamisított árucikkeket forgalmazók leleplezésére indított országos kampány keretében. - írja a Székelyhon.hu.
A Dívány honlapja nemrég számolt be arról, hogy nem igazán tudnak mit kezdeni a luxusmárkák az egyre gyorsabban és olcsóbban dolgozó fast fashion márkák és online butikok koppintásaival. Ezúttal a Guccinak lett újra elege a hamisításokból, ezért a napokban több millió dollárra perelte be az online butikot üzemeltető Beyond the Rack-et a New York-i bíróságon, mivel azok állítólag illetéktelenül árusítják az általuk tervezett táskák másolatait – számol be a négy különféle táska miatt kialakult balhéról a Refinery29.com.