SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 24. EUIPO: közel félmilliárd hamisított árut foglaltak le az uniós hatóságok 2013-2017 között

2019. szeptember 27.

• a becsült kár csaknem 12 milliárd eurót tesz ki Leginkább ruházati kiegészítőkből, játékokból, rögzített CD-k/DVD-kből és cigarettákból áll az Európai Unió határain lefoglalt árucikkek többsége, ugyanakkor a termékek összértékének mintegy 70-85%-át a nemzeti piacokon belüli lefoglalások teszik ki, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

SAJTÓKÖZLEMÉNY Közel ezer embert vettek őrizetbe az év legnagyobb razziái során

2019. július 9.

2019. július 9., Budapest – Közel kétszáz tonna élelmiszer -és kétmillió liternél is több italárut, valamint több mint kétszáz kilogramm ismeretlen eredetű növényvédőszert és egymillió darabnál is több ismeretlen eredetű teljesítményfokozót, illetve gyógyszernek minősülő terméket foglaltak le a hazai hatóságok az OPSON, a Silver Axe és a Viribus idei razziái során.

SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. június 6., Budapest HENT-OGYÉI: a magyarok 40%-a szerint kockázatos az internetes gyógyszervásárlás

2019. június 6.

• a hazai lakosság 23%-a rendelt már gyógyszert netes forrásból, 17% viszont még csak nem is hallott annak lehetőségéről

Cikk Hamis termékek – nem könnyű a szemléletformálás

2019. április 23.

Hogy áll Magyarország a hamisítás terén és hogy viszonyulnak ehhez a hazai vásárlók? Dr. Pál Robertával, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának jogászával és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkárhelyettesével, valamint Kövesdi Zoltán márkavédelmi szakértővel beszélgettünk rengeteg érdekes kérdésről.

2019. április 23.|Kategóriák: News, Hír, Fogyasztóknak, SZTNH, Jogalkalmazóknak|Címkék: |

RENDEZVÉNY “Tanúsító rendszerek előnyei és a hamisítás elleni küzdelem” szakmai fórum

2018. április 25.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának konferenciaterme adott otthont a HENT és annak Ipari és Kereskedelmi Szekciója, a Magyar Védjegy Egyesület közreműködésével 2018. április 24-én megrendezett szakmai fórumának és a témával kapcsolatos konzultációnak.

Sajtóközlemény - SZTNH - 2018. március 14. ÁTADTÁK A JEDLIK ÁNYOS–DÍJAKAT

2018. március 18.

A március 15-ei nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan került sor a Jedlik Ányos-díjak átadására Budapesten. A díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – korábbi nevén Magyar Szabadalmi Hivatal – elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer létrehozásának 100 éves évfordulóján. A Jedlik Ányos-díjjal a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységet valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásságot ismeri el a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala minden évben. Az idei Díjazottak között területük kiváló szakemberei: fejlesztő-feltaláló, vegyészmérnök, orvos, agrármérnök és tudománytörténész találhatóak.

SAJTÓKÖZLEMÉNY - SZTNH Növekszik a budapesti székhelyű Visegrádi Szabadalmi Intézet elismertsége

2018. január 16.

Budapest, 2018. január 10. - A budapesti székhelyű Visegrádi Szabadalmi Intézet (VSZI) teljes jogú tagja lett a világviszonylatban legmeghatározóbb 25 szabadalmi hivatalt tömörítő ún. „globális szabadalmi szupersztrádának” (Global Patent Prosecution Highway). Ezáltal az innovatív magyar vállalkozások könnyebben és gyorsabban szerezhetnek versenyelőnyt nyújtó szabadalmat exportjuk célországaiban. A négy visegrádi ország szabadalmi hivatalai által létrehozott és másfél éve működő, növekvő ügyforgalmat bonyolító VSZI jelentősen csökkenti a nemzetközi szabadalomszerzés költségeit, valamint kiterjeszti a magyar, cseh, lengyel és szlovák nyelv használatának lehetőségét.

Interjú Kövesdi Zoltánnal, az idei HENT díjassal

2017. július 10.

Kövesdi Zoltán a HENT aktív támogatója és sokoldalú tudásával az egyik legképzettebb szakembere. Közreműködik a középiskolásoknak tartott "osztályfőnöki órákon", ő készítette a népszerű IP-szabaduló szobát, a hamisítással kapcsolatos előadásai mindig maradandó élményekkel gazdagítják a résztvevőket. Több évtized tapasztalatain keresztül véleményezi a szakmai anyagokat, rendszeresen előad a konferenciáinkon, emellett a VOLT fesztiválon és a Művészetek Völgye programjában is részt vesz, közreműködik azok koncepciójának kidolgozásában és kivitelezésében. A Hamisítás Elleni Világnapon is bemutatott oktatási projekt elkészítésében és népszerűsítésében is oroszlánrésze volt. Korábban pénzügyőr őrnagy, rendészeti szakreferens volt a NAV Rendészeti Főosztályán, és az itt szerzett gyakorlati tapasztalataival nagyban hozzájárult a Testület eredményeihez. Nevéhez fűződik egyebek mellett az EU külső határaihoz kapcsolódó biztonsági és védelmi típusú kockázatelemzés magyarországi alapjainak kidolgozása, valamint az EU-Kína szellemitulajdon-védelmi szakértői munkacsoportban való hazai részvétel biztosítása. Jelenleg a civil szférában gyakorlati szellemitulajdon-védelmi szakterületen dolgozik.

2017. július 10.|Kategóriák: Hír, SZTNH|Címkék: |