Jogérvényesítési konferencia 2016

2016. november 29.

A tavalyi regionális jogérvényesítési konferencián fogalmazódott meg az igény arra, hogy a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogsértések megelőzésével, a jogosultak érdekeinek védelmével foglalkozó szakértőket ne csak a nemzetközi porondon ültessük le egy asztalhoz, hanem a hazai szereplőket is hozzuk össze egy workshop keretében.

A HENT a WIPO-ban

2016. szeptember 15.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, WIPO) 1970-ben kezdte meg működését, hogy „védje a szellemi tulajdont az egész világon, és ösztönözze, elősegítse a kreatív tevékenységeket”, majd hét évvel alapítása után az ENSZ szakosított szerve lett, jelenleg 184 ország a tagja.

2016. szeptember 15.|Kategóriák: Konferenciák, Hír, Fogyasztóknak, Rendezvény|Címkék: |

Nemzetközi jogérvényesítési szeminárium volt Budapesten

2015. december 4.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) támogatásával 2015. november 11-13. között szemináriumot szervezett Budapesten 13 ország, köztük Magyarország jogérvényesítésben jártas szakembereinek.

A HENT részt vesz a Kriminálexpón

2014. november 7.

2014. november 17-19. között a jubileumi, XX. nemzetközi biztonsági, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási, katasztrófavédelmi és informatikai konferencia és szakkiállítás visszatér arra a helyszínre, ahol 1991-ben elkezdték a rendezvényt, a Villányi úti Konferencia Központba.

Koszovói delegáció járt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában

2014. október 21.

2014. október 13-án koszovói küldöttség érkezett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalába „A szellemi tulajdonjogi rendszer erősítése Koszovóban” projekt keretében. Az Európai Bizottság által finanszírozott kapacitásnövelő projektet a Dán Szabadalmi és Védjegyhivatal hajtja végre.