A magyar fiatalok 15%-a vásárol hamis terméket az interneten

2016. május 4.

A magyar fiatalok közel hatoda vásárolt legalább egyszer hamis terméket interneten keresztül az elmúlt évben, amivel az uniós országok középmezőnyében foglalunk helyet, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

A Xerox leszámol a hamisítókkal

2016. január 26.

A hamis és illegális utángyártott nyomtató kellékanyagok forgalmazása továbbra is nagy problémát jelent. A Kellékanyag Szövetség becslése szerint a hamis termékek világszerte évente mintegy 3,5 milliárd dollár kiesést jelentenek az ipar számára. A vásárlók védelme érdekében, a hamisított termékek veszélye miatt, a Xerox számos razziát és rajtaütésszerű termékellenőrzést tartott, a védjegy-kötelezettségi intézkedések vizsgálatával együtt. - írja a Biztonsagpiac.hu.

41 ezer hamis iPhone-t találtak

2015. július 30.

Kínában a hatóságok rajtaütöttek egy hamisítványgyáron, ahol Apple-termékeket állítottak elő használt alkatrészekből, és 19 millió dollár értékben lefoglaltak 41 ezer hamis iPhone-t. Az akció még májusban történt, de a kínai információáramlás sebessége miatt csak most hozták nyilvánosságra. - írja az Index.

2015. július 30.|Kategóriák: Hír, Fogyasztóknak|Címkék: |

Hivatalosan is megérkeztek hazánkba az SJCAM sportkamerák

2015. június 22.

A WayteQ örömmel számolt be arról, hogy hivatalos megállapodásra jutott a távol-keleti SJCAM-mel, melynek köszönhetően Magyarországon is megkezdődik a vállalat akciókameráinak forgalmazása. Az egyes modellek egészen kedvező áron bukkantak fel, így azoknak is érdekesek lehetnek, akik esetleg a Kínából való rendelésen gondolkodtak. - írja az ipon.hu.

2015. június 22.|Kategóriák: Hír, Fogyasztóknak|Címkék: , |

Hamisítás elleni technológiát fejlesztettek magyar tudósok

2015. március 4.

A világon eddig sehol nem alkalmazott termékazonosító technológiát, egy olyan biztonsági címkét fejlesztettek ki magyar tudósok, amely használatával az eredetiség kétség nélkül azonosítható - hangzott el az SMark (Secure Mark) projekt keddi budapesti bemutatóján. - olvasható az MTI közleményében.

37 millió euró értékben foglalt le hamisítványokat az Interpol Európa-szerte egy összehangolt akcióban

2015. január 14.

Több, mint 37 millió euró értékű hamis és illegális árut foglaltak le egy sor, Interpol által koordinált akció során Európa 18 országában.

Hamis márkajelzésű ruhát, romlott élelmiszert és veszélyes műszaki cikkeket találtak egy kőbányai telepen

2014. november 24.

Hamis márkajelzésű ruhát, romlott élelmiszert és veszélyes műszaki cikkeket találtak egy nagyszabású ellenőrzésen a fővárosban, a Kőbányai úti Ganz-telepen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. A többnapos ellenőrzésen, amelyen hét hatóság háromszáz dolgozója vett részt, munkaügyi szabálytalanságokra is fény derült. - áll az MTI közleményében.

2014. november 24.|Kategóriák: Fogyasztóknak, Hír|Címkék: , , , , |

A REPLICA akció megakadályozta a másolatok bejutását az EU-ba

2014. október 22.

Több mint 1,2 millió hamis terméket és 130 millió cigarettát foglaltak le egy nemzetközi közös vámügyi akció során, melyet az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF koordinált. Az akció, mely a REPLICA kódnevet kapta, a tengeren érkező import hamis árukat célozta.