Film készült az utóbbi idők egyik legnagyobb műkereskedelmi botrányából, és van benne pár baki

2021. március 23.

2011-ben valósággal sokkolta a New York-i szcénát, amikor egyik napról a másikra váratlanul bezárt a város talán legpatinásabb, több mint másfél évszázados múltra visszatekintő galériája, a Knoedler. Most egy egész estés dokumentumfilm mutatja be, mi áll a közvélemény számára teljesen váratlan lépés hátterében.

Hogy a képzőművészet sokak számára még ma is kicsit misztikus világának fejleményei egyre szélesebb rétegek érdeklődését keltik fel, sok más egyéb mellett az is mutatja, hogy mind több dokumentumfilm készül a témában és ezek forgalmazói egyre gyakrabban vélik kifizetődőnek a széles körű nemzetközi forgalmazást. Az utóbbi évtizedek eddigi legismertebb festményhamisítójának „pályáját” bemutató 2014-es német film, a Beltracchi – A hamisítás története a hazai mozikba is eljutott, és viszonylag nagy érdeklődést keltett az a The Price of Everything című, itthon Senki többet címmel forgalmazott, négy évvel későbbi amerikai dokumentumfilm is, ami azzal foglalkozott a szcéna számos közismert szereplőjét megszólaltatva, hogyan hat a társadalmi értékrendek változása a kortárs művészeti piacra és milyen törvényszerűségekre épül az árképzés, azaz hogyan lehet beárazni a beárazhatatlant. A legfrissebb mozi pedig a tavaly bemutatott, ugyancsak amerikai Made You Look: The True Story About Fake Art (magyar címén A vászon mögött), amit a Netflixen lehet megnézni. Ha a magyar címből nem is feltétlenül, de az eredetiből sejteni lehet, hogy a Beltracchi-ügyhöz hasonlóan ezúttal is egy rendkívüli méretű hamisítási botrányról van szó, ennek középpontjában azonban nem a hamisító áll – bár az ő kilétére is fény derül –, hanem egy galéria, ami a hamisítványokat forgalomba hozta. Ráadásul nem is akármilyen galéria, hanem a világ legfontosabb műkereskedelmi központjának egyik legrégebbi és legismertebb galériája, a Knoedler.

A történetnek, amiről még 2013-ban, azaz felgöngyölítésének időszakában az artportal is beszámolt,  három fő- és számtalan mellékszereplője van. Az első számú főszereplő a galéria – volt – vezetője, Ann Freedman, akit, mivel nem ítéltek el, a

A Gyógyszerészeti Intézet és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület közös tudományos-szakmai továbbképző programot szervez feburár 2-án

2021. január 20.

A gyógyszer- és betegbiztonság XXI. századi kihívása: Online gyógyszerforgalmazás és hamisított gyógyszerek kockázatainak csökkentése címen szervezett szakmai továbbképzési programot a PTE GYTK Gyógyszerészeti Intézete és a HENT február 2-ára.

Helyszín: Online; járványügyi helyzettől függően akár hibrid (párhuzamos személyes jelenléti) formában is

(a PTE GYTK előadótermében: 7624 Pécs, Rókus u 2.)

Időpont: 2021. február 2. (kedd) 14:00-17:30

A rendezvény a PTE GYTK Gyógyszerészeti Intézet és a HENT közös szervezésében, az EFOP-3.6.1-16-2016-00004 Átfogó fejlesztések a Pécsi Tudományegyetemen az intelligens szakosodás megvalósítása érdekében című pályázat támogatásával valósul meg.

Az előadásokra várjuk a GYOFTEX továbbképzési adminisztrációs felületen regisztrált gyógyszerész kollégákat, társkarok és társegyetemek munkatársait és hallgatóit, akik kutatói szeminárium formájában vesznek részt az eseményen, valamint a hatóságok és társszakmák munkatársait.

Időpont Előadó Előadás munkacíme
14:00-14:30 Dr. Botz Lajos A globalizáció hatása a gyógyszerbiztonságra
14:30-15:00 Dr. Ilku Lívia Hamisítás elleni lépések hazánkban és az Európai Unióban
15:10-15:40 Dr. Vida Róbert Betegbiztonsági kockázatértékelési metodika fejlesztése az internetes gyógyszerforgalmazás vizsgálatára
15:40-16:10 Dr. Iványi Péter Internetes gyógyszertári hálózatok feltérképezésének és értékelésének új lehetőségei
16:10-16:40 Dr. Feldmann Ádám A gépi tanulás módszerének alkalmazása a szilárd gyógyszerkészítmények felismerésében: egy új eszköz a hamis gyógyszerkészítmények elleni küzdelemben
16:40-17:10 Dr. Fittler András Az internetes gyógyszerforgalmazás és gyógyszerhamisítás aktuális kihívása: COVID-19 pandémia hatása az illegális online forgalmazási térre

Csak GYOFTEX regisztráltak részére:

17:20-17.30    Dr. Fittler András    Zárszó
(Online tesztírás a továbbképzési program résztvevői számára a MS Teams felületen)

A tudományos-szakmai továbbképző programon a részvétel ingyenes.

Maximális résztvevői létszám: 200 fő; Kreditpontok száma: 8 továbbképzési pont

7 elképesztő magyar találmány, amely megváltoztatta kicsit a világot! Hogy is hívták a feltalálót?

2020. december 22.

A világ és persze a hétköznapi élet hemzseg a magyar találmányoktól. Rubik-kocka, golyóstoll, csak hogy a legismertebbeket említsük.

Íme hét híres magyar találmány, amelyek tényleg segítettek az emberiségen, kicsit megváltoztatták az addigi világot.

Ezzel a pár perces agytornával kívánunk hamisításmentes ünnepeket és egy boldogabb új évet!

Indulhat a kvíz!

RENDEZVÉNY Ilyen volt a Művészetek Völgye

2020. szeptember 24.

Az ezévben 30. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye fesztiválon a Kapolcs központjában levő, idén megújult Kúria szolgált helyszínül a HENT No Kamu! kiállításának és programjának.

A vírushelyzetre tekintettel a korábbi fesztiválokon megszokott interaktív programokat átalakítva, egy tágas különteremben számos gondolatébresztő, színes előadás keretében vitattuk meg a látogatókkal a szellemi alkotások, a hamisítás és a kalózkodás témáját, jelenségét, jelentőségét, hatásait és hátterét, és válaszoltuk meg a résztvevőket foglalkoztató, a HENT profiljába eső kérdéseket, emellett pedig tippeket adtunk a hamis termékek elkerülését elősegítő internetes vásárlásokhoz is.

Az érintőképernyős okostévé pedig kiváló alkalmat teremtett a csoportos Sárkánypiac játékra (https://www.hamisitasellen.hu/sarkanypiac/), ahol a feltett kérdésekre adandó válaszok kapcsán érintettük a találmányok, szabadalmak, dizájnok, logók, védjegyek és a földrajzi árujelzők témakörét is.

Az előtérben emellett több érdekes, megdöbbentő vagy vicces hamis terméket tekinthettek meg a fesztiválozók, ahol a No kamu! stábja további érdekességeket és a hamis és kalóztermékek elkerülését elősegítő tippeket osztott meg az érdeklődőkkel, akik között a gyerekektől kezdve az idősekig egyaránt megdöbbenéssel vegyes érdeklődéssel figyelték a látottakat és hallottakat.

SAJTÓKÖZLEMÉNY Itt a negyedik Műtárgyak Éjszakája, az ősz legszínesebb művészeti programsorozata

2020. augusztus 28.

Szeptember 17. és 19. között rendezi meg az idei Műtárgyak Éjszakáját a műtárgy.com csapata. A háromnapos esemény közel 50 fővárosi helyszínen 100 különböző programmal várja majd a művészet és a műtárgyak iránt érdeklődőket. A kiállítások mellett ismét lesz műterem- és műhelylátogatás, műtárgybecslés, filmvetítés, valamint épületséta, de ebben az évadban online előadásokat is tartanak. Az esemény nagykövete Szinyei Merse Pál híres lilaruhás nőalakja, akit az Instagramon lehet követni.

Legyen népegészségügyi program! – A HENT titkára a patikai étrend-kiegészítő programról

2020. augusztus 28.

A Biztonságos étrend-kiegészítő program kezdetektől élvezi a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) támogató közreműködését. A program indokoltságáról, a HENT szerepéről és társadalmasításának kérdéseiről beszélgettünk a HENT titkárával, dr. Németh Mónikával.

Sajtóközlemény A fenntarthatóságról és a digitalizálásról is szól idén a Szellemi Tulajdon Világnapja

2020. április 27.

Világszerte huszadik alkalommal szervezik meg a Szellemi Tulajdon világnapját. Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) április 26-án így hívja fel a figyelmet arra, milyen fontos a világ fejlődéséhez hozzájáruló műszaki alkotók és művészek eredményeinek védelme. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2020-as világnap alkalmából a digitalizáció fontosságára figyelmeztet. Az idei világnap egyik lényeges momentuma, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a szellemi tulajdon védelme a COVID-19 elleni védekezésben is megkerülhetetlen.