Újabb hamisítványok kerültek ki a forgalomból
Több mint másfél millió forint volt az a hamis ruha, cipő és hangszóró, amit a piacokon, vásárokon és közterületeken foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Somogy megyében.
Több mint másfél millió forint volt az a hamis ruha, cipő és hangszóró, amit a piacokon, vásárokon és közterületeken foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Somogy megyében.
Lezárult a nyári fesztivál szezon a HENT számára a Strand Fesztiválra való kitelepüléssel. Zamárdiban is a fogyasztói tudatosság növelése, a hamis termékek és azok káros hatásainak bemutatása volt a cél, amit reményeink szerint sikeresen teljesítettünk.
Interaktív programsátorral várja a fesztiválozókat Zamárdiban a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.
Hamis volt az a 41 ezer üvegnél is több parfüm, az a 16 ezer napszemüveg és az a csaknem 5 ezer kozmetikai termék, amit a NAV munkatársai egy budapesti raktárépületben foglaltak le, írja Facebook-bejegyzésében a hivatal.
Immár hagyomány, hogy a HENT NOKAMU! kiállításával kitelepül Taliándörögdre a Művészetek Völgye Fesztiválra.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna megyei munkatársai próbavásárláson hamis mosószereket, öblítőket foglaltak le. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás.
A HENT is részt vesz augusztus 4-én az Eco Town ZÖLD rendezvényen, amely a környezettudatos életmód és termékek népszerűsítését tűzte ki célul.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaink megközelítőleg 245 millió forint értékű hamis ruhát találtak egy bolgár teherautóban.
A NAV munkatársai egy szerb autóbusz ellenőrzésekor 7280 szem gyógyszert találtak Röszkén.
A Művészetek Völgyében már többször megjelent NOKAMU! kiállítás idén meglepetésekkel, interaktív játékokkal várja mindazon felnőtteket és gyerekeket, akik szeretnének tájékozódni arról, hogyan kerülhetik ki a hamisítással kapcsolatos csapdákat, miről ismerhetik fel a hamis termékeket, mitől szellemi a szellemi tulajdon.