Közel 30 ezer munkanélküli és 3,5 milliárd eurós kár a hamis órák és ékszerek miatt

2016. február 24.

Több mint 3,5 milliárd eurós kárt okoz a hamis órák és ékszerek forgalmazásából származó közvetlen és közvetett bevételkiesés uniós szinten, emellett 28 500 munkahely megszűnését is eredményezi. Hazánkban évente átlagosan több mint 40 milliárd forintnyi kár éri az iparágat, emellett a magyar piac az uniós átlagnál valamivel fertőzöttebb terület – derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának (OHIM) legfrissebb jelentéséből.

Mit ér meg 1,2 millió darab hamis potencianövelő tabletta?

2016. február 24.

Gyulai Törvényszék ítélete szerint az elsőrendű vádlott számára hét év fegyházbüntetést és 165 millió forintos vagyonelkobzást bűnszövetkezetben, tettestársként elkövetett jelentős értékű áru hamis megjelölésének bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt. - olvasható a MAGYOSZ honlapján.

OGYÉI – HENT workshop a cyberbűnözés ellen

2016. február 10.

2016. február 2-án az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szervezésében, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) kezdeményezésére a gyógyszerhamisításra fókuszálva az érdekelt szervezetek workshop keretében foglalkoztak a cyberbűnözés elleni fellépés hatékonyabbá tételének lehetőségeivel.

Hamis gyógyszerek a neten

2016. február 4.

Egyre többen dőlnek be az illegális online gyógyszertárak hirdetéseinek és vásárolnak hamisított tablettákat az interneten. Pedig a kockázatok óriásiak, a mellékhatások kiszámíthatatlanok: a mérgező összetevőkből kutyult pirulák már több halálesetet okoztak Európában. - írja a Nők Lapja Egészség rovata.

Mesterségem címere: M H – Műtárgyhamisítók

2016. február 2.

Ami értékes, az vonzza a hamisítványokat, így a művészettörténet során rengeteg hamisítási kísérlettel találkozhattunk a gyenge koppintásoktól a már egészen megtévesztő másolatokig. Voltak olyanok, akik igazán mesterien űzték a hamisítás „művészetét”, s ha lebuktak, valódi botrányt keltettek a művészvilágban. A Fidelio bemutatja a leghíresebb hamisítókat.

Példanélküli fogás Rimaszombatban

2016. február 1.

Hozzávetőleg 200 ezer euró értékben foglalt le hamis gépkocsi-alkatrészeket Rimaszombatban a vámhivatal, miközben csupán a találomra kiválasztott termékeket ellenőrizték. A keletkezett kárt egyelőre nem számszerűsítették, de akár a 600 ezer eurót is elérheti. A raktártulajdonos elhatárolódott a hamis árutól. - adta hírül a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál.

2016. február 1.|Kategóriák: Hír, Fogyasztóknak|Címkék: , |

Több ezer reklám található illegális tartalmat szolgáltató magyar weboldalakon

2016. január 26.

Egyre több reklám jelenik meg szellemitulajdon-jogokat sértő tartalmat kínáló weblapokon, jelentős veszteséget okozva ezzel a hirdetőknek. Az így elhelyezett hirdetések ugyanis nem feltétlenül jutnak el valós fogyasztókhoz, emellett rossz fényt vetnek a hirdető cégekre és azok márkáira is. A hazai piacon csaknem 5000 olyan hirdetést figyeltek meg, amelyek nagyrészt ilyen típusú weboldalakon bukkannak fel, derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának legfrissebb jelentéséből.

A Xerox leszámol a hamisítókkal

2016. január 26.

A hamis és illegális utángyártott nyomtató kellékanyagok forgalmazása továbbra is nagy problémát jelent. A Kellékanyag Szövetség becslése szerint a hamis termékek világszerte évente mintegy 3,5 milliárd dollár kiesést jelentenek az ipar számára. A vásárlók védelme érdekében, a hamisított termékek veszélye miatt, a Xerox számos razziát és rajtaütésszerű termékellenőrzést tartott, a védjegy-kötelezettségi intézkedések vizsgálatával együtt. - írja a Biztonsagpiac.hu.