VOLT fesztivál 2016 Telt házas napokat zárt a Hamisítás Elleni Nemzeti testület NoKamu! sátra a VOLT fesztiválon

2016. július 5.

A HENT a ProArt Szövetséggel karöltve az olykor jelentéktelennek titulált szellemitulajdon-jogokat sértő hamisítással és kalózkodással, azok veszélyeivel és az általuk okozott problémákkal ismertette meg a látogatókat interaktív programok segítségével.

VOLT fesztivál 2016 Idén is vár a HENT programsátra Sopronban

2016. június 27.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület ismét ott lesz a VOLT fesztiválon! A nagy sikerű hamis tárgyak kiállításán ezúttal is játékos kvízekkel, nyereményjátékokkal és előadásokkal várják a fesztiválozókat!

A HENT és az SZTNH programja az Art Market Budapesten

2015. október 1.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az Art Market Budapest szakmai partnereként ebben az esztendőben is részt vesz a budapesti kortárs képzőművészeti vásár szakmai programjának kialakításában és lebonyolításában.

VOLT fesztivál 2015 A No kamu! csapata rendületlenül várja az érdeklődőket

2015. július 4.

A hétvége közeledtével egyre többen vannak a fesztiválon és a No kamu! sátorban is. Köszönjük szépen, hogy szűnni nem akaró lelkesedéssel és kedves szavakkal segítitek a sátor fullasztó levegőjében a munkakedvünket!