Telefonboltnak álcázott házipatikát és zugtrafikot leplezett le egy budapesti piacon a NAV

2017. május 17.

A Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóság pénzügyőrei egy budapesti piacot ellenőriztek. Az akcióban mintegy 70 millió forint feketepiaci értékű hamis egészségügyi terméket, valamint 5 millió forint értékben illegális dohányterméket foglaltak le a telefonboltnak álcázott zugtrafikokban.

Hamisítók virágkora

2016. augusztus 15.

Már nemcsak cigarettát, ruhákat, mosószereket és Napóleon konyakot hamisítanak, hanem raklapot is. Két évvel ezelőtt 6,9 milliárd forint értékű csempészett és hamisított árut foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Nagy részük az égetőben, a darálóban vagy a csatornában végezte. A szigorú szabályozás miatt csak egy kis hányaduk kerülhet adományként rászorulókhoz. - olvasható a Szabad Föld honlapján.

Több mint egymillió dollárt érő hamisítványokat foglaltak le Dél-Afrikában

2013. október 10.

Az Interpol irányításával, egy két napos művelet során nagyszabású razziát tartottak a dél-afrikai hatóságok, amelynek eredményeként több ezer hamisított terméket lefoglaltak és bezártak egy gyárat is, ahol nagyüzemben állítottak elő hamisított sportruházatot. Az érintett termékek összértéke 1,2 millió dollár volt.

2013. október 10.|Kategóriák: Hír|Címkék: , , , |