Kihirdették a zenei Artisjus-díjakat
Fábri Pétert életműdíjjal, Borlai Gergőt az év zeneszerzője, Major Esztert pedig az év szövegírója címmel jutalmazták az Artisjus 2021-es díjainak kihirdetésén csütörtökön Budapesten. – olvasható a ProfitLine honlapján.
A szerzői egyesület huszonegyedik alkalommal ítélte oda az Artisjus-díjakat, a harminc évnél fiatalabb alkotókat hetedik éve ismeri el Junior Artisjus-díjjal. A cél felhívni a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára – szerepel az Artisjus által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az Artisjus-díjat a szakma adományozza: a szélesebb körtől beérkező javaslatok alapján a zenei és irodalmi szerzőkből, valamint zeneműkiadóból álló vezetőség döntött a díjazottak személyéről. A harminc év alatti könnyűzenei szerzők díjazását egy külön erre dedikált szakmai bizottság készítette elő.
Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint idén is odaítélték a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést. Az elismerések ünnepélyes átadását az év folyamán későbbi időpontra tervezi az Artisjus vezetősége, ha a járványhelyzet engedi.
Könnyűzenei alkotói életműdíjat kapott Fábri Péter dalszövegíró, fordító. Színpadi művei közül kiemelkedik a Kolumbusz, az őrült spanyol (rockopera) és az Alice Csodaországban (gyerekmusical). Dolgozott Gallai Péterrel, megjelent tizenhárom lemeze, a legtöbb dalszöveget feleségének, Kováts Krisztának szerezte, de Kern Andrásnak és Bajor Imrének is írt. Az elmúlt években Wolf Péter a szerzőtársa, vele írta Kováts Krisztának a Biblia show című albumot. “Aprólékos kutatómunka és könnyed szerkesztés; mikroszkopikus pontosság a részletekben és nagyvonalú ívek” – fogalmazott méltatásában Wolf Péter.
Az év könnyűzeneszerzője Borlai Gergő. Tizenöt évesen profi zenész volt, ismert hazai és külföldi művészekkel játszott együtt. Dobosként, zeneszerzőként, producerként több mint ötszáz album megszületésében vett részt. A Barcelonában élő és alkotó zenész tavalyi szólóalbumát két kategóriában jelölték Grammy-díjra, idén áprilisban Fonogram-díjat kapott. “A The Missing Song című 2020-as lemezen a dobos ikonok által inspirált jazz-rock hallható. Mind a kompozíciók színvonalában, mind a dobolás terén elérte vagy meghaladta az