SAJTÓKÖZLEMÉNY Életveszélyesek lehetnek az elektronikai fusimunkák az autóban

2017. január 19.

Rendkívül súlyos közlekedésbiztonsági kockázatokat jelentenek az autókban használt szoftverek és egyéb műszaki elemek működését ellenőrző nem jogtiszta, vagy nem megfelelően frissített diagnosztikai eszközök, hívja fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT). A szervezet egy olyan önszabályozó zárt ellátási rendszer kialakítását sürgeti, amely mérsékelheti az ellenőrizetlen forrásból származó hardverek és szoftverek forgalomba kerülését és a fogyasztókat érintő kockázatokat.

Gyógyszerhamisítás elleni küzdelem

2016. július 18.

„A gyógyszerhamisítás a legnagyobb biznisz a világon, hiszen rengeteg költséget és időt spórolnak meg az erre szakosodottak” – mondta a Rádió Orientnek Ilku Lívia. Ezek sok esetben életveszélyesek is lehetnek. A Rádió Orient interjút készített dr. Ilku Líviával, a HENT Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport vezetőjével.

Horváth Péter és Mc Columbo az online zeneipar helyzetéről beszél

2014. július 10.

A Rádió Orient szellemi tulajdonnal foglalkozó műsorának vendége júliusban Horváth Péter, a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója és Mc Columbo, az Irie Maffia és a Brains frontembere voltak. A műsor ezúttal az online és offline zeneipar helyzetét vette górcső alá szerzői jogi szemszögből. Vajon ebből a nézőpontból vizsgálva áldás vagy átok az internet?

Tudatosság-növelés a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában

2014. január 16.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2013-ban nagyszabású tudatosságnövelő tevékenységbe kezdett, amit 2014-ben is tovább folytat – mondta Baho-Borzók Noémi képzési tanácsadó és Németh Gábor, az Innovációs Főosztály igazgatója a Rádió Orient műsorában. A műsor vendége volt még Vit Olivér történelem tanár is, aki a hivatal óravázlatíró pályázatán nyert díjat.

Hogyan lép fel a NAV a szerzői jogokat sértő letöltőoldalakkal szemben?

2013. november 7.

A Rádió Orient szellemi tulajdonnal foglalkozó műsorában erre és arra is választ kaptunk a héten, hogy kinek és miért árt, ha filmeket zenéket illegális oldalakról töltünk le az internetről. Exkluzív információk első kézből!

A vállalatok szellemitulajdon-érzékenységéről beszélget a Márkaszövetség és a HENT

2013. október 17.

A Rádió Orient szellemi tulajdonnal foglalkozó műsorában beszélgetett a szellemitulajdon-intenzív ágazatokról és a magyar vállalkozások szellemitulajdon-érzékenységéről, hamisítás-tudatosságáról Tóth Zita, a HENT titkára és Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára.

Az új Btk. szellemitulajdon-jogokat érintő tényállásairól beszélt a Rádió Orientben a HENT munkacsoport-vezetője

2013. augusztus 12.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület Jogérvényesítési munkacsoportjának vezetője, Lendvai Zsófia, a Rádió Orient szellemi tulajdonnal foglalkozó műsorában az új Btk. szellemi tulajdonjog elleni bűncselekményekről szóló fejezetéről és az ehhez kapcsolódó változásokról beszélt.