Együttműködési megállapodás született az SZTNH és az NFH között

2016. január 5.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) karöltve küzd a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) égisze alatt működő Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a szellemi tulajdon jelentőségének és védelmének érvényre juttatásában. Az együttműködési megállapodásnak köszönhetően számos területen hatékonyabb állami beavatkozás várható a hamis termékek elleni harcban.

Kaposvári műkincsbotrány: újabb hamis festmények kerültek elő

2014. szeptember 1.

Újabb hamis képek kerültek elő a kaposvári műkincskereskedő irodájából. A Somogyi Hírlap szerint az előzetes letartóztatásban ülő férfi tartozást halmozott fel, mert időközben nem tudta kiegyenlíteni a folyamatosan zárva lévő galériája bérleti díját, emiatt a szállodaépület – amelyben az iroda található – tulajdonosa megvizsgálta, hogy mit tudna lefoglalni az ottmaradt műtárgyak közül.

Hamis SZIN jegyeket árulnak Szegeden

2014. szeptember 1.

A Szegedi Ifjúsági Napok szervezői tudomására jutott, hogy a SZIN-bérletek és napijegyek karszalagjait hamisítják, és Szegeden nepperek árusítják – a kétes úton szerzett hamis karszalagokkal azonban nem lehet bejutni a Szegedi Ifjúsági Napok területére - írja a Szegedcafe.hu.

2014. szeptember 1.|Kategóriák: Hír, Fogyasztóknak, Diákoknak|Címkék: |

Illegálisan másolt DVD-filmek ezreit foglalták le Kazincbarcikán

2014. szeptember 1.

Illegálisan másolt DVD-filmek ezreit, csaknem háromezer lemezt foglaltak le egy férfi házában, Kazincbarcikán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói - tájékoztatta a NAV észak-magyarországi regionális igazgatóságának bűnügyi sajtóreferense pénteken az MTI-t.

2014. szeptember 1.|Kategóriák: Fogyasztóknak, Hír|Címkék: , , , , |