Szótárhamisítás

A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói egy fuvarozással foglalkozó cég menedzsmentéjek egyik tagja ellen javasolnak vádemelést. A nő hamis szótárakat készíttetett a cég sofőrjei számára, így csaknem 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a szerzői jogok tulajdonosának – áll a NAV keddi sajtóközleményében.

A tudatosságnövelés össztársadalmi feladat – interjú Horváth Péterrel, az első HENT-díj kitüntetettjével

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület által frissen alapított HENT-díjat első alkalommal Horváth Péter, a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója vehette át. Szerény, közvetlen stílusával, bizalmat ébresztő fellépésével, nyugalmat árasztó személyiségével kevesen gondolnák róla ismeretlenül, hogy Magyarországon a hamisítás elleni küzdelem egyik oszlopos, sőt, meghátrálást nem ismerő szereplője.

Horváth Péter kapta az első HENT-díjat

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület idén, 2014-ben díjat alapított a hamisítás elleni világnaphoz kötődően. A kitüntetéssel évente egyszer egy olyan szakembernek ítéli oda a HENT a díjat – idén Horváth Péternek, a Pro Art Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatójának –, aki kimagaslóan eredményes tevékenységével segíti a hamisítás elleni fellépést és aktívan támogatja a testület munkáját.

Sikeres volt a HENT-SZTNH szakmai programja a Könyvfesztiválon

Idén is több mint 60 ezren látogattak ki a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, amelynek szombatja minden idők leglátogatottabb napja lett. A szakmai programok közül aktualitása okán – a fesztivál hetére esett a Könyv és Szerzői Jog, valamint a Szellemi Tulajdon világnapja is – kiemelkedett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület szakmai konferenciája a digitális korszak szerzői jogi kihívásairól.

http://www.hamisitasellen.hu/wp-content/plugins/wp-accessibility-hent/toolbar/css/a11y-contrast.css